Vasárnap, 16-án Zilahon szolgáltunk a Vigadóban, azon az Adventi Koncerten, amit az Ében Együttes tagjai álmodtak meg, s az idei volt a 2. alkalom, amikor meg is szervezték. 

Az alkalomra 4 együttes volt meghívva, az Ében, a Fike Band, a Névtelen Band és a Kövek, de sajnos a Fikések nem tudtak köztünk lenni, így hárman dicsőítettünk csak.

Köszönjük a lehetőséget, hogy többszáz emberrel együtt dicsőíthettünk!

 

Egy pörgős, de annál áldottabb hétvége áll mögöttünk. 🙂 

Ahogy eddig minden évben, dec 15-én idén is ott voltunk a Karácsonyi Koncertes kórussal együtt a Krisztusra Hangolva Adventi Dicsőítő napon, ahol immár a 7. születésnapunkat ünnepeltük az együttessel.

Mindig különleges és óriási áldás itt szolgálni, visszaemlékezni a kezdetekre!

Nagyon hálásak vagyunk ezért az alklalomért is!

[ngg src=”galleries” ids=”2″ display=”basic_thumbnail”]

 

December 8-án, Szombaton tartottuk Magyarkécben a XII. Egyházkerületi Bibliaismereti Vetélkedőt, amin Isten kegyelméből mi is ott lehettünk és együtt dicsőíthettünk a közel 50 fiatallal, nagyon áldott és családias hangulatban. Istené legyen a dicsőség!

Képeket az eseménről ITT találtok. 

A Bibliavetélkedő után egy nagyon eredményes Karácsonyi Koncert próbánk volt, aztán pedig a hangszerek összeszedése után útra keltünk, s elindultunk Kolozsvár felé, ahol másnap, Vasárnap a Várom az Urat zenefesztiválon szolgáltunk. Az éjszakát Sutoron töltöttük, az ottani Exodus központban.

Vasárnap délelőtt soundcheck, aztán egy pár szabadon töltött óra után kezdődött a VAU, ahol utolsóként szolgáltuk, s zártuk a napot.

Köszönjük a lehetőséget a szolgálatra!

 

Kövessetétek a Facebookunkat és a honlapunkat, ahol folyamatosan jelennek meg infók, fényképek, beszámolók a szolgálatokról!

 

Áldott Adventet!

[ngg src=”galleries” ids=”1″ display=”basic_thumbnail”]

 

Idén újra megszervezésre kerül a már minden évben megrendezett Karácsonyi Koncert, aminek a zenei részét az Élő Kövek együttes biztosítja, az ének részét pedig a környék fiataljaiból összeállított kórus, ami ez alkalommal közel 50 fiatalból fog állni.

A csapat határozottan indított, egy 4 órás alkalommal nyitotta a próbák sorozatát. 

A tervek szerint minden hétvégén tartunk legalább egy próbát, új énekeket tanulva, a régieketpedig felelevenítve.

Kérünk, imádkozzatok értünk, hogy a rengeteg munka és tanulás ne vegye el a figyelmet a Lényegről, Arról, Akiről szólnak ezek a koncertek. 

 

Egy felejthetetlen és nagyon áldott hétvégét töltöttünk Marosugrán az Élő Kövekkel október 27-28 között.

Szombat reggel indultunk itthonról, s kora délután érkeztünk az ugrai parókiára, ahol jóbarátunk, a gyülekezet lelkésze, Lukács István fogadott minket családjával.

Egy gyors ebéd után összeszereltünk a templomban, majd a ugrai és a kutyfalvi ifisekkel töltöttük az estét az ifin, ahol mi vezettük a dicsőítést, s bizonyságot is tehettünk a Kegyelemről, ami megváltott és meg is tartott minket.

Nagyon áldott és nyitott, mély alkalom volt. Köszönjük! 🙂 

Ifi után mindenki a szállásra ment, amit a gyülekezet ifjai vállaltak be: ők láttak minket vendégül. 

Vasárnap a délelőtti alkalmon szolgáltunk, vezettük a gyülekezeti dicsőítést, majd pedig néhány énekkel szolgáltunk az alkalom végén. 

Délután 4-től pedig elkezdődött az ifjúsági találkozó, ami meglepetésünkre teltházas volt. Rengeteg fiatal, és nemcsak gyűlt össze dicsőíteni, hallgatni az üzenetet: Isten ad nekünk nevet!

Alkalom után pakolás, gyors vacsi, s indultunk is haza, hogy ne érjünk túl későn haza. 

 

Óriási volt tapasztalni a szeretetet, befogadást és elfogadást!

Nagyon köszönjük, ugraiak!

🙂

 

 

DCIM/100MEDIA/DJI_1340.JPG

 

A refszatmar.eu egyházmegyei honlap elindulásának 8. és a Harangszó Rádió 7. évfordulóján különleges, rendkívüli koncertnek lehetnek szem- és fültanúi mindazok, akik ellátogatnak pénteken 18 órakor Szatmárnémeti újközpontjának rendezvényterére, az ún. „Gödörbe”. A Csak Róla szól! évenként megtartott evangelizáció ezzel csatlakozik a hétvégén megtartott Visky Ferenc 100. ünnepségsorozathoz is.

Rácz Ervin szervező köszöntése után Király Lajos esperes szól majd az egybegyűltekhez, az Igét pedig Visky Péter kolozsvári lelkész hirdeti majd. Ezt követően nagyon izgalmas projekttel, a Tékozló fiú rockoperával érkezik az érmelléki Élő Kövek Együttes:

A kommunizmus legvadabb éveiben kockázatokkal és mellékhatásokkal működő keresztyén ifjúsági zenekar, az Asáf zenei örökségének állítanak emléket. Az Asáf zenekar egykori tagjaiból is néhányan ott lesznek, felcsendülnek a régi dalok, de elhangzanak az Élő Kövek saját dalai is: “Ki vagyok én? Ki vagy te? Ember? Állat? Gép? Micsoda árny e világ csupasz falán? Érted-e léted? Érted-e önmagad? Hol a szabadság? Mi a függetlenség? Hol vagyunk? Hogy kerültünk ide? Mint egy égő bábszínház a nyílt óceánon…vajon hol vagyunk? Nem tudjuk, csupán SOS jelzéseket adunk az árvaság századik szélességi, és a magány századik hosszúsági fokáról.” (ASÁF)

A tékozló fiú történetébe ágyazva szólalnak meg az ASÁF-dalok szeptember 28-án koraeste 18 órakor a „Gödörben.”, hogy átéljük a lelki magaslatokat.

 

Forrás: refszatmar.eu

 

Királyhágómellék legismertebb, legnépszerűbb dics-csapata hozta eddig a legnagyobb közönséget a dicsőítőszínpadhoz. A Mike Pál magyarkéci lelkész által vezetett együttes saját feldolgozásokkal is elbűvölte a gyülekezetet, teli torokból szólt az ének, sőt mozgott a láb, s a kőszívek is olvadni kezdtek.

Nincsen oly Isten, mint te vagy, Siessetek hamar lejár… hogy párat említsünk a zenei repertoárból. A legütősebb azonban, a végén, a 90. zsoltár feldolgozása volt:

„Már az idők elejétől úgy szerettél, minden apró részletet már elterveztél.
Megformáltál földet, eget a szavaddal, telehímezted az eget ezüsttel és arannyal.
Majd a világ életre kelt, elkezdett mozogni
de mégis üresnek vélted: Ember kell alkotni.
És jött az ember képmásodra
Lelked adtad beléje, s mikor elrontotta, Te kinyújtottad kezed, hogy ő is elérje.
Hát hogyne áldanálak, hát hogyne mondanánk:
Tebenned bíztunk eleitől fogva… A történetnek nincsen vége,
még mindig szeretsz engem.
Azt mondtad néped vagyok, s én ezt elhiszem!
Nemcsak voltál és nemcsak vagy, hanem mindig is leszel, s én ezt elhiszem teljes szívemmel.”

– tettek bizonyságot az érmellékiek.

Rácz Ervin
fotó: Pataki Botond

Kedves oLvasók, KÖVEtŐk, Támogatók, TestvÉreK, Barátok!

Nem tudom, hogy hányan voltatok várakozásban a bejegyzéseket illetően. (Jelzést biztos nem kaptunk a hiányról, ami jó, mert ezek szerint nem vagytok elégedetlenek.) De ha vártátok, akkor most van az a pillanat, amikor kiderül, hogy megérte-e.

El sem hiszem, hogy a legutolsó írásunk óta egy nap híjján egy fél év telt el. Rengeteg dolog történt azóta, amiket most csak néhány szóban említek: nem teljes létszámmal, de jelen voltunk Érbogyoszlóban egy presbiteri találkozón, voltunk Zutoron, az Exodus központban és északír testvérekkel dicsőítettünk, részt vettünk két esküvőn, zenélhettünk a 20+ konferencián, Székelyhídon egy ifjúsági csendesnapon, illetve most hétvégén Aradon, a Mosóczi gyülekezetben. Sok-sok áldással halmozott el bennünket a mi Atyánk ebben a fél évben (és egy jó részének ti is részesei lehettetek vagy személyesen, vagy képekben, videókban). Voltak nehézségeink is, és vannak is, amikkel szembe kell néznünk, de hisszük, hogy ha Istennek még terve van velünk, akkor túl leszünk rajtuk.

Jelenleg újra a karácsonyi alkalmakra próbálunk felkészülni, viszont nagyon kevés idő áll a rendelkezésünkre. Szóval kérünk titeket, hogy imádkozzatok értünk, hogy azt a keveset jól, hatékonyan tudjuk kihasználni, és méltóképpen fel tudjunk készülni a drága Megváltónk születésnapjára.

Köszönjük a rengeteg támogatást, amit kaptunk/kapunk tőletek!

Áldott várakozást mindenkinek!

Szeretettel,

a Kövek.

 

Annyiszor megtapasztaltuk már, hogy emberileg CSAK azon múlik a szolgálataink hangulata, hogy TI hogyan reagáltok, hogy vagytok jelen. Ez szombaton is így volt.

Ugyanis nagy party volt, nagyon sok emberrel. Ijesztően sok emberrel. Pedig igazából nagyon vagány, hogy 170 ember összegyűlt az Isten igéje köré. De számomra mégis félelmetes volt előttetek állni. Ráadásul még az sem enyhített ezen az érzésen, hogy pont a félelmekről, és azok leküzdéséről volt szó. Nekem csak egy dolog adott enyhülést: az, hogy veletek együtt örvendeztünk a dicsőítésben, Istenünk magasztalásában.

Köszönjük Várad és környéke!

Szeretettel,

a Kövek.

Másfél hónap csend… De látom nem panaszkodtok, jól bírjátok.

1. elmaradt: Debrecen 2.0

Egy bő hét alatt másodjára jártunk Debrecenben. Először a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet, aztán a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, annak is a kollégiuma. Az elsőről már elmondtam, hogy nagyon áldott volt, de a másodikról sem tudok másként nyilatkozni. Nem voltunk sokan, de jól volt együtt dicsőíteni. Köszönjük a szeretetteljes vendéglátást!

2. elmaradt: HEVAT 2016

Ez egy kemény menet volt. Annyira bezsúfolódtak a napjaink előtte, és amúgy is annyira nehéz összeszednünk magunkat egy bármilyen találkára, hogy próba nélkül estünk neki ennek az alkalomnak. Nem mondom, hogy egyszerű volt.. De azért irigyelhettek minket. Nem minden nap adatik meg az embernek, hogy 200 fiatallal, egy zsúfolásig megtelt kis, eldugott, falusi templomban dicsőítse a Mindenhatót. De nekünk megadatott. 5 napon át! Kemény volt, de Ő jelen volt. Áldott legyen a Neve!

3. elmaradt: Exodus Discipleship Academy – Kibocsátó Istentisztelet

Létszámban megcsappanva – de lelkesedésben annál kevésbé – vettünk részt ezen az alkalmon. Az elején éreztük, hogy nehezen oldódunk fel: sietős beszerelés, behangolás után, néhány ismerős, sok ismeretlen arc körülöttünk.. De a közös dicsőítés által is dolgozik Isten. ( Ebből élünk együttesként 🙂 )

Vagány volt ennyi elkötelezett ifjúsági munkást látni, és tudni, hogy teljes szívvel, odaadással akarják belevetni magukat a szolgálatba. Ezért érdemes élni, mit szóltok?

És ezután?

Egy kisebb szünetünk következett, ami még mindig tart. De már nem sokáig, hiszen szombaton Váradon, a CE házban találkozhatunk! Garden Partyyy! Kérünk, imádkozzatok az alkalomért. Rengeteg fiatal fog eljönni, ha minden igaz. De persze az ima mellett arra is nagyon bátorítunk, hogy gyertek el, ha tudtok!

Szeretettel,

a Kövek.