Idén újra megszervezésre kerül a már minden évben megrendezett Karácsonyi Koncert, aminek a zenei részét az Élő Kövek együttes biztosítja, az ének részét pedig a környék fiataljaiból összeállított kórus, ami ez alkalommal közel 50 fiatalból fog állni.
A csapat határozottan indított, egy 4 órás alkalommal nyitotta a próbák sorozatát.
A tervek szerint minden hétvégén tartunk legalább egy próbát, új énekeket tanulva, a régieketpedig felelevenítve.
Kérünk, imádkozzatok értünk, hogy a rengeteg munka és tanulás ne vegye el a figyelmet a Lényegről, Arról, Akiről szólnak ezek a koncertek.