Függőleges – part I

Rég volt hosszú hétvégénk. (Igaz, hogy nemrég volt a HEVAT, ami majdnem egy egész hétig tartott, de az mégis egy “házibuli” volt.) Viszont most a gyönyörű Máramarosi-havasok lábánál lehettünk, a Nagybánya-Óvárosi Református Gyülekezetben. Sok ismerős és sok új arccal találkozhattunk, de ami biztos, hogy ugyanazzal a vendégszeretettel is, amit a tavaly adventben is tapasztalhattunk a gyülekezet részéről.

Rengeteg dolog elhangzott a családról, tudományos, és személyesebb vélemények, megélések. Számomra a legépítőbb a szombati műhely volt, amikor is párkapcsolaton belüli összecsiszolódásáról, annak az emberi szemmel látott lehetetlenségéről, és ennek ellenére való megvalósulásáról, csodájáról hallhattunk/beszélgethettünk.

És amúgy volt éneklés is! 🙂

Köszönünk mindent!

Szeretettel,

a Kövek.

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.