Désháza, Szatmár

Már lassan nem győzőm írni a beszámolókat. Persze ez inkább hálára ad okot, hiszen Isten megadja, hogy ennyi helyre vihetjük magunkkal az Örömhírt. Tovább »

December – Január

Szóval először is volt Karácsony (Krisztusra Hangolva Váradon, egy margittai kültéri koncert, 4 nagyon áldott karácsonyi koncert 80 fiatallal együtt dicsőítve: Margittán, Kécben, Szőllősön és Bagoson), aztán rövid szünet után elkezdtük az imaheti szolgálatokat (eddig Kisszántón, Hegyközpályiban, Érendréden), de még mindig van előttünk pár alkalom... Tovább »

 

Várakozások és azoknak a beteljesülése

Kedves oLvasók, KÖVEtŐk, Támogatók, TestvÉreK, Barátok! Nem tudom, hogy hányan voltatok várakozásban a bejegyzéseket illetően. (Jelzést biztos nem kaptunk a hiányról, ami jó, mert ezek szerint nem vagytok elégedetlenek.) De ha vártátok, akkor most van az a pillanat, amikor kiderül,

(Nagy)váradi (nagy) buli

Annyiszor megtapasztaltuk már, hogy emberileg CSAK azon múlik a szolgálataink hangulata, hogy TI hogyan reagáltok, hogy vagytok jelen. Ez szombaton is így volt. Ugyanis nagy party volt, nagyon sok emberrel. Ijesztően sok emberrel. Pedig igazából nagyon vagány, hogy 170 ember összegyűlt az Isten

Elmaradtak

Másfél hónap csend… De látom nem panaszkodtok, jól bírjátok. 1. elmaradt: Debrecen 2.0 Egy bő hét alatt másodjára jártunk Debrecenben. Először a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet, aztán a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, annak is a kollégiuma. Az elsőről már elmondtam, hogy nagyon áldott

Debrecen 1.

Ritka alkalmak egyike, hogy egy ekkora városban, ilyen nagy gyülekezetben szolgálhattunk, mint a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet. Megmondom őszintén, hogy meg is voltam illetődve. Óriási templom, sok szék, nagy vetítő és vászon, sok ismeretlen arc… Nagyon furcsa volt már az

Bánsági barangolás

Az elmúlt hétvégénk majdnem 800 km-es útjával kimagaslik az utóbbi mászkálásaink, szolgálataink közül. (Akik követitek az oldalunkat, azok tudjátok, hogy Resicára és Végvárra látogathattunk el szombaton és vasárnap.) Sőt egy másik dolog miatt is kiemelkedő alkalom volt ez a hétvége, ugyanis

Górcső alatt a Húsvét

Március 28, Magyarkéc:   Ígéret: Ézsaiás 52,13-53,12 Születés: Lukács 2,1-7; Máté 2,13-15 Elhívás: Máté 4,18-22; 9,9-10; Lukács 5,27-28 Szenvedés, halál: Máté 26,47-50; 27,27-54, 57-60 Feltámadás: Lukács 24,1-9   Mindent megtett. És ezután? Te mit teszel?   Áldott évet a Húsvét után!

Érkeserű, Magyarkéc

Lassan elérkeztünk az év eleji pörgésünk végére. Jó pár imaheti és egyéb szolgálatunk volt, ami bezsúfolta a programunkat, és tanított az áldozathozatalra Őérte. Be kell valljam – szerintem mindannyiunk nevében -, hogy ez nem egy könnyű feladat. Igaz, hogy minden egyes alkalom

Désháza, Szatmár

Már lassan nem győzőm írni a beszámolókat. Persze ez inkább hálára ad okot, hiszen Isten megadja, hogy ennyi helyre vihetjük magunkkal az Örömhírt. Meg az is bennem van, hogy sokkal beszédesebb mostanában a Facebook-oldalunk. Rengeteg képet, sok videót, s hasonló

A Szeretet Nagykágyán

2016 hosszú februárja után a március első estéjét Nagykágyán tölthettük. Nem mondható el más róla, mint az, hogy Isten jelen volt az áldásával. Vagy mégis kereshetnék egy jobb szót is rá. Hiszen abban a körülbelül két órában túlzás nélkül legalább

Újszilvás, Tápiószőlős, Pusztaújlak

3 nap, 5 szolgálat: péntek de. 8:00 Újszilvás péntek de. 10:30 Tápiószőlős péntek du. 18:00 Tápiószőlős szombat de. 10:00 Újszilvás hétfő du. 18:00 Pusztaújlak Bele sem gondoltam, hogy ilyen húzós lesz. Ezt nem dicsekvésképpen írom le nektek, hanem azért, hogy az